Kovács Lola

„Szemlélődő vagyok, láthatatlan és mozdulatlan. Aztán amikor ettől már kellőképp nyugtalanná válok, akkor kezdek festeni. Nagyítás. Fókusz. Igen. Nem. Nem egészen. Na mégegyszer. Az ott mi. Kit érdekel. Engem. Jól van, akkor. Mi lenne, ha. Igen. Kész. A fenébe, nincs kész. Nem baj. Nahát, mi ez. De jó, kész van. És tényleg. A festék szárad, minden kisimult, a nyugtalanság már az utolsó cseppig átfolyt a képbe.”
 

A művész honlapja  >>

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now