A fasor, az út, 
és 
a darazsak 
láthatóvá tételére törekszem, megidézve a romantika festészetét is. 
Másrészről rajzaim akaratlanul is megidézik a romantikát, hiszen az utazó festő szerepét vállalom fel aki messzire megy idegen tájat festeni. Fasorképeim igazából frontális portrék amin a fasort soha nem profilból hanem szemből festem le. Ugyanazt a látványt többször lerajzolom, egyszer éjszaka és egyszer délben. Egyszer márciusban a tavasz elején, és egyszer májusban virágzás idején darazsakkal. 
A helyszín állandósága az évszakokkal folyamatosan változik. Az állandóság kiemeli, hogy mi emberek és darazsak miképp változunk, miként változnak gondolataink évszázadok alatt, ehhez nyújt keretet a fasor. Így válik időmérővé.
A fasorban csend van és várakozás. Mindig valami előtt vagyunk, vagy valami elmúlt ezt a köztest állapotot szeretném festményeimen megjelentetni. Idő-tranzit. Itt az emberek az idő szimptómái. (Ötvös Zoltán)

​

A művész honlapja  >>